Nem várt gyermek

Ősz lett, mire rászántam magam, hogy megjelenek a nőgyógyászaton. Egészen pontosan 10 hetes múltam 4 nappal.

Az orvos megvizsgált, és túl nagynak találta a magzatomat, majd a rendelője belső helyiségében ultrahangon is megnézett, és ugyanezt állapította meg. Ezután közölte velem, hogy - igen, valóban terhes vagyok, és a terhességem legalább négy héttel előrehaladottabb, mint ahogyan én azt számolom.

- Ez meg hogy lehet?-  Kérdeztem.

- Biztos, hogy rendes menszesz volt a legutóbbi? - kérdezte. - Nem lehet-e, hogy egészen rövid ideig tartott, és csak annak tekintettem?

- Nem. Rendes, 4-5 napig tartó menszeszem volt.

- Maga már 37 éves, nem fiatal, ugye nem akarja megtartani? - kérdezte.

Kérdésétől teljesen ledöbbenve közöltem, hogy nem. Nos, az ultrahangon látszik, hogy már teljesen kifejlődtek a gyermek végtagjai. 12 hetes korig lehet elvetetni, mert addig még nincsenek kifejlődve. - Annyi idősnek nem írhatom, amennyit maga mond - közölte, - ugyanis nagyon látszik, hogy ez már sokkal előrehaladottabb.

És ráírta, hogy 12 hetes múltam 4 nappal. Ennél több időt nem csalhatok le, mert nagyon feltűnne. Gyorsan siessen intézni az abortuszt, talán még meg tudja oldani.

Nos, nem tudtam megoldani, hiszen még a 3 nap gondolkodási időt is kiváratták velem, amire azért van szükség, hogy hátha meggondolom addig magam. A három napot még a közbejövő hétvége meg is hosszabbította 2 nappal.

Ezt követően megjelentem a klinikai nőgyógyász rendelőjében az abortusz szándékommal. Megvizsgált, majd közölte velem, hogy a terhességem legalább egy jó hónappal, vagy még többel előrehaladottabb, mint ahogyan azt számolom.

Kínosan éreztem magam, mert úgy éreztem, azt hiszi, talán át akarom verni, kevesebbnek mondom a terhességemet, hogy el tudjam vetetni a gyermeket.

- Elő fordulhat, hogy a terhességem alatt menszeszeltem? - kérdeztem.

- Hajaj. - mondta - Volt már olyan eset is, aki a 9 hónapot végig menszeszelte.

Mivel ragaszkodtam az abortuszhoz, a főorvoshoz küldött beszélgetésre. Majd ő eldönti. Egy idős férfi volt a főorvos. Négyszemközt beszélgettünk. A családi helyzetemről, a munkahelyemről, a jövedelmi helyzetemről, és a leendő gyermekem apjának családi és anyagi helyzetéről érdeklődött, majd elutasította az abortuszomat.

Útban a vasútállomásra, ezen a beszélgetésen elgondolkodtam. Talán hazudnom kellett volna? Hiszen megtudta, hogy stabil, jó állásom van, megfelelő fizetésem, az apa is jól áll anyagilag, ráadásul elvált egyedülálló férfi, vagyis semmi ok nem látszott arra, hogy kivételt tegyenek velem, és - mint rossz helyzetben lévőnek - elvegyék a gyermekemet, az igencsak előrehaladott állapotom ellenére is. - Természetesen itt már nem csaltak le az általuk megállapított terheségi időmből.

A vaútállomás mellett megálltam, hogy felhívjam gyermekem apját. Eszembe jutott ugyanis, hogy talán nem véletlen volt az, hogy bizonyos kórházakat ajánlgatott, és hogy tudni akarta előre, mikor megyek. Talán vannak ismerősei. Szólni akartam néki, hogy véglegesen elutasítottak, de még itt vagyok, és pár perc múlva a másik kórházban leszek, ha hívja az imerősét, aki várni fog. Kicsörgött a telefonja, felvette, gyorsan közölte, hogy most nem tud beszélni, majd kinyomta.

Jött a vonatom, de nem szálltam fel. Úgy döntöttem várok, hiszen - mivel ügyvéd - gyakran van olyan helyzetben, hogy épp nem tud beszélgetni, esetleg egy fontos ügyfél, vagy egy tárgyalás miatt. Mivel ilyenkor vissza szokott hívni, - vártam. Eltelt egy óra, és még nem hívott. Várakozás közben ott sírtam az állomás mellett, majd a következő vonattal hazautaztam.

Útban hazafelé a vonaton arra gondoltam, hiszen még holnap, vagy holnapután is nyugodan hívhat, hiszen szabadságon leszek. Kivettem a három napot, az abortusz miatt. Nem hívott, és ezzel a a gyermek ügye véglegesen eldőlt, meg fogom szülni.

Egy hét múlva hívott fel. Mint kiderült, vasúti csoportos kiránuláson volt külföldön.

Nos, véleményem szerint, ha nyugodtan el tudott menni kirándulgatni a vasutas csapattal, miközben én terhes vagyok, akkor mégsem volt elég fontos néki az, hogy megszabaduljon a gyermekétől,  egyébként itthon maradt volna, és ő maga is megtehette volna, hogy értem jön, üljek a kocsiba, és jön velem az orvoshoz, ahol megvárja, hogy végzek. Más nők férfival együtt jelentek meg. Persze, tudom, hogy ő miért nem jött velem. Mert ő közismert. Nem csak az otthonában, a megyeszékhelyen is van irodája.  Meg ne lássák vélem, különösen nem orvosnál. Ez ártana az ő jóhírének.

Néhány nappal később megjelentem a helybéli nőgyógyászaton is. Az orvos csodálkozott, hogy ilyen későn jelentkezem. Elmondtam a megyeszékhelyen lezajlott történetemet, és átadtam róla az irományaimat. Megnézte, Megvizsgált, majd kiállította a terhes kiskönyvet.  A szülés várható időpontját aszerint állapította meg, amely napot megadtam, mint utolsó menszesz első napja. Eszerint március 30-at írt a kiskönyvbe - mint szülés várható időpontja.  Azt mondta, neki az általam megadott időpontot kell figyelembe vennie, aztán legfeljebb majd megszletik 1-2 hónappal hamarabb. Még az is előfordulhat, hogy karácsonyra már meglesz.

Másnap már mennem is kellett a terhestanácsadásra.

Az orvosnál való megjelentéshez szabadságra van szükség, az abortusz miatt pedig nem csak egy napra. De hogyan lehetne ezt megoldani, olyan helyzetben, amikor 4-en dolgozunk az irodában, nyár van, ilyenkor mindenki menne nyaralni, ilyenkor mindenkinek otthon van a gyereke és jó volna vele minél többet otthon lenni, és be kell osztanunk egymás között, hogy ki mikor megy szabadságra, és helyetteítjük egymást. Ráadául én még pluszban a titkárnő helyettesítője is vagyok. A csoportvezetőm már tudtomra adta, hogy én már nem mehetek nyári szabadságra, mert már kétszer voltam a nyár elején, és most ők következnek. Nem baj, még tudok várni. Az ügyvéd úr naponta felhív: - Voltál már orvosnál? Mikor mész? De már nem találkozunk.

Nehéz időzak ez, hiszen a gyereket szívem szerint megtartanám, az apa viszont nagyon nem akarja. Emiatt úgy érzem mennék is orvoshoz, meg nem is. Talán jól is jön, hogy nem tudom megoldani, hiszen folyamatosan várom, hogy a gyermekem apja meggondolja magát, ezért kicsit még húzom is az időt.

Ő viszont továbbra is sürget. Meg mondta, hogy melyik kórházba menjek. Oda nem megyek. Abban a kórházban úgy műtöttek meg a vakbelemmel, hogy elzárták mindkét petevezetékemet. Emiatti méhen kívüli terheségem után egy kisműtéten is átestem náluk, az okból, hogy a még megmaradt petevezetékemet átjárhatóvá tegyék, és egy "állítólag" sikeres műtétről kaptam hamis zárójelentést. Arról, hogy átvertek, akkor szeretem tudomást, amikor a klinikán műtétileg eltávolították az elzáródást, amit - mint kiderült - műtéti csomó okozott.

Ezek után ajánlott másik kórházat. - Ott még sosem voltam. Nem értem, miért ajánlgatja a kórházakat, hiszen mehetek arra a klinikára is, amiről jó tapasztalatom van, ahol már többször megfordultam, és  jól kiismerem ott magam. És nem értem miért akarja annyira tudni, hogy épp mikor megyek.

Attól félek, ha gyorsan megszakíttatom a terhességemet, és aztán meggondolja magát, akkor már késő lesz. Talán inkább várok még.

17 év telt el a megismerkedésünk óta. Az ügyvéd úr ekkor már elvált, egyedül él szép új házában, (a szomszéd településen) és változatlanul vonzalmat érzett irántam, amit - úgy éreztem - most már viszonozhatok, hiszen egyedülálló. Bevallotta, hogy szoktak nőügyei lenni, de ezek általában csak 1-2 alkalmasak, nem komolyak, és ő már nem fog megnősülni.  Nos, nem várhattam, hogy azt mondja, hónapok óta nem volt nővel, és önmegtartóztatva él, így aztán úgy döntöttem, nem kell foglalkoznom véle, ha egyzer komolytalan ügyek. Én ekkoriban férjnél vagyok, azonban már 2 éve külön élünk. Új házaságot én sem terveztem, de mivel nem működött a házasságom, ő pedig egyedül volt, (ahogy mondta, a nem komoly nőügyeivel) úgy gondoltuk, kialakulhat köztünk egy közelebbi kapcsolat. Július 2.-ára elváltam, és az ügyvéd úrral ekkora már közel egy éve közeli kapcsolatban vagyunk. Védekezésként a napokat számolgattuk. Augusztusban közöltem véle, hogy néhány napja késik a menszeszem.

A válasza (ilyedten): - Azonnal menj orvoshoz! Gyorsan el kell vetetni! Én nem akarom ezt a gyereket. Mit gondoltak az ismerőseim. Mit szólnak a lányaim.  Nekem már unokáim lehetnének.

És útközben hazafelé otthonából a kocsiban - már a határban jára - feltette a kérdést:

- Adjak rá pénzt?

Nem nyújtotta, csak megkérezte, és ettől úgy éreztem, azt reméli, hogy nem fogom kérni.

És a válaszom:

- Nem kell.

Anyámnak a volt élettársával folytatott peres ügye egyre közelebb hozott engem a sok éve nem látott ügyvéddel.

Még tizenéves kislány voltam, amikor megismerkedtem véle a munkahelyünkön. Ő akkor doktorált le, és többek között az ő ügyeit is gépeltem, miközben  ő diktált.

Akkoriban sokat mondogatta, hogy feleségül vesz, menjek hozzá, és költözzünk innen meszire, hagyjunk itt mindenkit.

- De hiszen nős vagy, és van 2 gyereked.

Mondtam. - Mi lesz velük?

- Majd fizetem a gyerektartásdíjat.

Az, hogy nős volt,  bizalmatlanságot keltett bennem. Éreztem, nem várhatom tőle, hogy szűzen vegyen feleségül, viszont azt sem kockáztathatom meg, hogy meggondolja magát a házasságot illetően, miután lefeküdtem véle, ezt ugyanis nem bírnám ki lelkileg, ezért semmiképpen sem kockáztathatom meg.

Elutasítottam minden egyes közeledését, anélkül, hogy ezekről a gondolataimról valaha is beszéltem volna.

Kikosaraztam őt.

A horoszkópom megírta, hogy júliusban nagyon közeli kapcsolatba kerülök egy régi jó barátommal. A jólat megtörtént - annak ellenére, hogy meg próbáltam akadályozni - hiába próbáltam anyámat meggyőzni affelől, hogy a peres ügyéhez nem kell ügyvéd, megoldjuk magunk is. Azt hittem megértette. Tévedtem. A tudtom és beleegyezésem nélkül kereste meg az ismerős ügyvédet, aki nekem is egy régi jó ismerősöm.